Bevezetés

A boszorkány valóban létezett; mikor először jelent meg álmaimban, azt hittem, hogy nem más, mint képzeletem egyik torz szüleménye, amely előszeretettel mérgez meg a gonoszságával és lelketlenségével. Azt suttogta a fülembe, hogy fel kell adnom azt, aki vagyok, máskülönben azok fizetnek borsos árat, akiket igazán, tiszta szívemből szeretek. Megmutatta, hogyan fogja porrá égetni a birodalom összes földi javát, s miként fogja romlásba taszítani a királyságot, amennyiben nem működöm közre vele.

Visszakoztam – még álmaimban sem szándékoztam lepaktálni az ördöggel, csakhogy ugyanazon sorsra jutassam a népemet. A boszorkány elégedetlenül ciccegett, majd ahogy érkezett, úgyis távozott. De nem adta fel.

Elsőként a terményforrásaink apadtak el; a mindig napos nyár egyszerre zivatarossá és zorddá vált, s szelek söpörték fel mindazt, ami esetleg túlélte az időjárás viszontagságait. Az emberek, akik a mezőgazdaságból éltek meg, egyik napról a másikra jutottak koldusbotra, ezzel lehetetlenné téve, hogy befizessék a rájuk rótt adót. Ezzel egyetemben az élelem ára hirtelen a csillagos egekbe szökött, megszaporodtak a lopások és a vesztegetések.

Atyám dicsőséges uralma fordultával változott rémálommá.

Az örök esőzések véget értével beköszöntött a szürkeség, amely rányomta a bélyegét a közhangulatra. A peremvidékeken lázadások törtek ki. Tömeges fosztogatások indultak meg, a közrend felbomlott.

Pusztulást pusztulás követett.

Mikor a szüleim, az uralkodópár elutaztak a szomszédos királyságba, hogy annak uralkodójától kérjenek segítséget, a szürkeség sötétségbe torkollott, majd a boszorkány még egyszer meglátogatott, immáron teljes, való alakjában.

Atyám és édesanyám odavesztek.

– Most pedig te következel. Megláthatod, milyen is a valódi kegyetlen világ.

Azzal beletaszított a végtelen mélységbe.